Tollfű: gyógyhatásai és ellenjavallatai

Sokan jól ismerik a szélben ringatózó, zöld hullámokhoz hasonló, magas, fényes, vonzó füvet, gyönyörű szőrös kalászokkal – a kovilt. A pázsitfűfélék családjába tartozik.

Kémiai összetétel

Mivel a hivatalos orvostudomány nem használja a kovilt, a tudósok nem merültek el a kémiai összetételének mélyreható vizsgálatában. A mai napig csak annyit állapítottak meg, hogy a virágzás csúcsán a fű több mint 35%-ban rostokból áll. Ezen kívül fehérjét is tartalmaz, körülbelül 10,8%-os arányban, és egy kis zsírt, mintegy 2,7%-ot.

A botanikusok megjegyzik, hogy a levelekben cianogén vegyületek találhatók, mint például a triglokinin. A cianogén vegyületek cianhidrogént tartalmaznak, ezért nagy dózisban mérgezőek, kis mennyiségben azonban nyugtató és fájdalomcsillapító hatást fejthetnek ki a szervezetre.

Hogyan néz ki és hol nő

A kovil egy évelő fű, nagyon jellegzetes külsejű, keskeny, hosszú, hajlékony és egyben merev levelekkel, amelyek gyakran csőbe csavarodnak, így drótra emlékeztetnek.

A levelek fölé emelkednek a virágzatok, amelyek dús bugák formájában jelennek meg, több kalászból összeállva, akár egy méter magasra is felnyúlva a talajtól. A kovil május végétől június elejéig kezd virágozni. A virágzat minden kalásza egyszer virágú, egy pár fedőpikkellyel. Tart egy magot, amely az éréséig meglehetősen szilárdan nyugszik a helyén a hosszú, gyönyörű szálka miatt, amely tollas 'hajszálhoz' hasonlít, és a kalász beérése után leesik.

A kalászok annyira élesek, hogy súlyos sebeket ejtenek azoknak az állatoknak a nyelvén, amelyek úgy döntenek, hogy lelegelik a kovilt. Az állatok szájnyálkahártyáján gennyes tályogok és nem gyógyuló sipolyok alakulnak ki, ezt az állapotot kovilbetegségnek nevezik, amely gyakran halálhoz vezet. Innen ered a kovil másik neve: juhhalál. Ezért, bár viszonylag magas a tápértéke, nem ajánlott a kovilt etetni az állatokkal, ha mégis takarmányozási célra használják, akkor csak májusban, a virágzás megkezdése előtt.

A kovil gyenge gyökérrendszerrel rendelkezik. A gyöktörzse rövid, nem képes megtartani magát a sűrű és erős gyepes réti talajon. De ha a gyep valamilyen okból meggyengül és elveszíti termékeny tulajdonságait, például hosszan tartó esőhiány miatt, vagy a száraz tavaszi avar felégetése után, a kovil, mint egy igazi agresszor, nagyon gyorsan elfoglalja a területet. Csoportokban, rögökben, egész gyepfoltokban nő.

A tollfű alapvetően sztyeppei növény, amely a szegényes talajokat kedveli, jellemző rá a szél- és szárazságtűrés. Képes továbbá megtelepedni száraz dombokon és sziklák lábánál lévő köveken. Nagyon szépek a hatalmas lelőhelyei, amelyek Kazahsztán szűzföldjeit foglalják el. Különösen gazdag tollfűben Ukrajna Donyeck és Herszon megyéinek pusztái. Nyugat-európai országokban a fű nagy száraz területeket foglal el Spanyolországban és Magyarországon. Oroszországban a fű fő termőhelye a déli szibériai régiók, a középső Urál és a Bajkálontúl, Ázsiában a Góbi-sivatag, Mongólia és Kína fél-sivatagos részei, valamint az Azovi- és Kaszpi-tenger medencéjének területei. Egyes változatok előfordulnak Észak-Afrikában is – számos marokkói és algériai régióban.

Amint a sztyeppére, ahol a tollfű nő, leszáll az éj, a levegő hidegebbé válik, a növényeket beborítja a harmat, a csőbe csavarodott levelek elkezdenek kiegyenesedni, megszűnnek keménynek és rugalmasnak lenni, és a földhöz hajolnak – úgy, hogy a buga virágzata a földre fekszik.

A nap első sugaraival a harmat lassan felszárad, a fű kiegyenesedik. De a talajon ott maradnak a magszemcsék, amelyek az eső után új növényeknek adnak életet.

A tollfű látványossága, szépsége és talajjal szembeni igénytelensége miatt megszerették a virágkertészek, és „átköltözött” a házak körüli telkekre. Egyes változatait aktívan kezdték használni tájépítészek a területek díszítésére.

Fajok

A tollfű olyan növény, amely sokféle változatban gazdag. A biológusok ma mintegy 300 faját tartják számon, Oroszországban 80 látható belőlük. Oroszországi 'lakosok' a Zalesszkij-tollfű, a tollas tollfű, a szőrös levelű tollfű, a vékony tollfű, a csodálatos tollfű és a legszebb tollfű.

A Zalesszkij-tollfű a déli Urálon, Szibérián, Oroszország európai részének déli vidékein kívül megtalálható Európa és Kína sztyeppei és köves talajain. Sima szárral rendelkezik, amely nem nő 70 cm-nél magasabbra, a levelek csöve széles és laza.

A tollas tollfűre jellemző a levelek enyhe érdesége és a barnás színű virágzat szárát borító finom pihe. Szálkái, melyek madártollra emlékeztetnek (innen a faj neve is), magasságukban 30 cm-től 1 m-ig terjedhetnek, miközben a virágzat 25 cm hosszú is lehet. A keskeny levelek szoros, sűrű csövekbe sodródnak. Az ilyen tollfű egyre gyakrabban válik vendéggé a házak körüli telkeken, a kertészek virágágyások díszítésére használják.

A legszebb tollfű levelei sok elágazással rendelkeznek, amelyek tövében jól látható a pihe. Nem véletlenül kapta ez a növényváltozat ezt a nevet! Valóban nagyon szép: alsó lombozata sötétebb színű, mint a felső, a virágzat bugái vöröses árnyalatúak, nem szélesek, mintha össze lennének szorítva, apró szőrszálak borítják. Ez a tollfűfaj előszeretettel kapaszkodik fel sziklákra és hegyi fennsíkokra, ahol jól megtelepszik a mészkő kőzetekben. De az utóbbi években egyre ritkábban fordul elő.

A vékonylevelű szálfű merev levelekkel és erős, körülbelül 70 cm magas szárakkal jellemezhető. Az orgonás-lila színű bugák nem nőnek 20 cm-nél nagyobbra. A rokonaitól eltérően a termékeny fekete talajt kedveli. Mexikóból származik, és a természetben ritkán fordul elő, viszont elég aktívan termesztik a virágágyásokban.

A szőrös levelű szálfű, vagy ahogy a nép nevezi, 'szőrösfű', nem túl nagy növény, legfeljebb 60 cm, levelei zöld-szürke-szürke színűek. A virágok és a szálkák egyaránt szőrösek.

A pompás szálfű bokrai elérik a 75 cm magasságot. Leveleinek szélessége körülbelül 7 mm. Önvetéssel ellepte az Urál-hegység és az Altáj hegyi sziklás lejtőit.

Ritka faj a kavicsos szálfű. Hazája Tibet, Afganisztán, a Pamír és a Tien-san hegyvidékei. Nem túl magas, legfeljebb 40 cm, levelei gyepet képezve kefeszerűen merednek ki belőle. Viszont a buga virágzata gyönyörű, hosszú, bolyhos szálkaszőrökkel lepi meg. Legközelebbi rokonai, nagyon hasonlóak, szintén hegyvidékeken élnek: a kaukázusi szálfű és a lessingi szálfű. Az első a Kaukázus előhegységeiben telepedett meg, a második az európai szubtrópusokon.

Vannak olyan fajok, amelyek korlátozott régiókban nőnek, és a nevük magáért beszél. Így létezik az ukrán szálfű, amely a Fekete-tenger melletti sztyeppéken, a Krasznodari és Sztavropoli területeken fordul elő. Ez a legalacsonyabb növésű faj, soha nem magasabb fél méternél, bugája kicsi és feltűnésmentes. Elég ritka változat, Oroszország és Ukrajna törvényei védik.

A távol-keleti szálfű Kínában, Japánban és Oroszország legkeletibb régióiban nő. Ez egy igazi óriás! Nem ritkák a 180 cm magas példányok, bugáik hosszúak, az 50 cm-es szálkaszőrök hihetetlenül dús megjelenést kölcsönöznek neki. A növény méretéhez illenek a levelei is – szélesebbek a többi fajtánál, és akár 3 cm szélesek is lehetnek.

A szálfű hatalmas fajgazdagsága ellenére ez az agresszor is veszít a pozíciójából: természetes populációi az utóbbi években csökkennek, mivel a mezőgazdasági termelők feltörik az ugarföldeket. Ezért a növény számos faja szerepel a Vörös Könyvben, mint veszélyeztetett.

Gyűjtés és tárolás

A népi gyógyászat megtanulta, hogy a növény minden részéből – gyökereiből, leveleiből és száraiból, magjaiból és szálkáiból – gyógyító főzeteket készítsen.

Gyógyászati célokra a szálfű zöld részét a május utolsó hetében vagy június elején, virágzás idején kezdik gyűjteni. A növényt a lehető legközelebb vágják a talajfelszínhez. Ezt száraz időben teszik, nem feltétlenül kell naposnak lennie, a lényeg, hogy a fű ne legyen nedves a harmattól vagy az esőtől. A begyűjtött nyersanyagot árnyékos, napfénytől védett, jól szellőző helyen szárítják. Készíthető egyfajta függőágy hálóból, nem túl nagy lyukakkal, és ezen az „ágyon” elterítik a füvet – így minden oldalról szellőzni fog.

A gyökereket ősszel ássák ki, mossák, és a fűhöz hasonlóan huzatos helyen, napfénytől védve szárítják.

A nyersanyagot kényelmes időben aprítsa fel. Szárítás után azonnal őrölje meg egy kávédarálóban (de ne porrá, hanem körülbelül tealevél méretűre), majd csomagolja papírzacskókba vagy pamut tasakokba. A nyersanyagot egészben is elteheti tárolásra, és csak közvetlenül a főzés előtt törje össze.

A szárított árvalányhajat sötét, száraz helyiségben vagy egy szekrényben tárolja egy átlagos szobában. Ilyen körülmények között megőrzi gyógyító tulajdonságait két évig.

A tollfű gyógyító tulajdonságai

Bár sokféle árvalányhaj létezik, gyógyszerként csak egyikük, a tollas árvalányhaj használható. A népi gyógyítók megfigyelték, hogy ez a növény jó eredményeket ad számos betegség kezelésében, különösen a pajzsmirigy betegségei, valamint a sclerosis multiplex és a bénulás, főként a stroke utáni egyoldali bénulás esetén. A növény hatékony a reumatikus és radikulitisz fájdalmak megszüntetésében, a prosztata adenoma állapotának enyhítésében is, mivel javítja a véráramlást és csökkenti a gyulladást. Az árvalányhaj gyulladáscsökkentő képességén alapul az orvosok általi felírása a nyálkahártya-problémák kezelésére is.

Az árvalányhajban található cianogének nyugtató és fájdalomcsillapító hatást kölcsönöznek az ezen alapuló készítményeknek, ezért olyan esetekben ajánlottak, amikor enyhíteni kell a fájdalmat, a feszültséget vagy a fáradtságot, megnyugtatni az idegeket és csökkenteni a stresszt.

A tollfű a népi gyógyászatban

A népi gyógyászatban évszázadok óta az egész növényt használják – a leveleket, valamint a gyökereket és a magvakat. Ezekből tinktúrákat, teákat és főzeteket készítenek, amelyeket aztán belsőleg fogyasztanak, illetve borogatáshoz, kompresszhez és nedves borogatáshoz használnak. Különösen értékesnek tartják a szálkákból készült készítményeket. Az árvalányhaj önmagában és gyógynövény-keverékek részeként is alkalmazható.

A golyva kezelésére

A golyva a pajzsmirigy megnagyobbodása következtében alakul ki. A probléma megszüntetésére készítsen egy tejfőzetet: forraljon 2 teáskanál szárított, morzsolt árvalányhajfüvet 250 ml tejben 5 percig, majd hagyja ázni 30 percig. Leszűrés után igya meg a főzetet apró kortyokban, az adagot elosztva a nap folyamán. Belemárthat egy gézlapot, helyezze a pajzsmirigy területére borogatásként, fedje le nejlonfóliával, majd nyugodtan feküdjön 30-40 percig.

Bénulás ellen

A bénulás tüneteinek csökkentése érdekében készítsen egy gyógynövény-keveréket, amelyben egyenlő arányban keverje össze a gömbtövismagot és a szárított, aprított árvalányhajat. Tegyen 2 teáskanálnyi keveréket egy termoszba, öntsön rá egy csésze forrásban lévő vizet, és hagyja állni egy éjszakán át. Ha nincs termosz, fedje le az edényt fedővel, és csavarja be egy gyapjúsálba. Szintén hagyja ázni egész éjjel. Reggel szűrje le az áztatott főzetet; a kapott mennyiség a napi adag gyógyszer. Kisebb kortyokban igya meg. Ebben a receptben az árvalányhaj a gömbtövis hatását erősíti, amely elismert szer a stroke utáni gyors felépüléshez. A gömbtövist a gyógyszertárban vásárolhatja meg.

Tejfőzet bénulás ellen

Egy pohár forrásig hevített tejbe szórjunk egy evőkanál szárított tollas szálfüvet. Lassú tűzön főzzük 15 percig, majd további egy órán át hagyjuk állni lefedve. Szűrjük le, és fogyasszunk belőle egy evőkanállal reggeli, ebéd vagy vacsora előtt. Ezt a tejfőzetet minden második nap váltogassuk a vízben készült főzettel.

Iskiász ellen

A radikulitisz, reuma és ízületi gyulladások kezelésére alkoholos készítményeket használnak. Egy teáskanál gyógyteakeveréket, amely egyenlő arányban tartalmaz szárított tollfüvet és gömbtövis magot, öntsünk fel 100 ml alkohollal, és hagyjuk állni 20–25 napig 22–25 fokon sötét helyen – például egy szekrényben. Ezzel a keverékkel dörzsöljük be a fájó ízületeket.

Ízületi fájdalomra

Főzzünk meg 2–3 marék aprított tollas szálfüvet 200 ml vízben 5–10 percig, majd hagyjuk állni, hogy a gyógynövény megpuhuljon. Amikor a keverék langyosra hűl, szűrjük le a füvet, és helyezzük borogatásként az érintett ízületre. Takarjuk le nejlonfóliával, és csavarjuk be meleg gyapjúsállal fél órára.

Prosztata adenóma ellen

Keverjünk össze egyenlő arányban tollas szálfüvet és zsurlót. Vegyünk 150 gramm keveréket (kb. 3 marék), és forraljuk fel 3 liter vízben. Ezután hagyjuk állni egy órán át. Szűrés után használjuk a folyadékot fürdő készítéséhez: öntsük egy lavórba, adjunk hozzá még 3–4 liter vizet, és üljünk bele. A kezelés időtartama 30 perc, lehetőleg este végezzük, lefekvés előtt, 7–10 napon át. A gyógyulás felgyorsítására kombinálhatjuk a fürdőt kamillás beöntéssel, amelyet a fürdő előtt egy-másfél órával készítsünk. A kezelés után ne járkáljunk a házban, és ne hűtsük le a testet, inkább takarózzunk be jól, hogy melegben maradjunk.

Alvászavarok esetén

Ha munkahelyi stressz, aggodalmak vagy az idegrendszer túlzott ingerlékenysége miatt alvászavarok lépnek fel, ajánlott esténként tollfű és menta keverékéből készült forrázatot fogyasztani. Egy teáskanál mentát és fél teáskanál tollfüvet öntsünk fel 300 ml forró vízzel, és hagyjuk állni 15–20 percig. Amikor kiázott, igyuk meg egy kanál mézzel, majd induljunk aludni. A forrázás előtt tehetünk a fűvek mellé fél citromkarikát vagy egy csepp citromhéjat. A csodálatos íz és illat élvezete, valamint a nyugodt alvás garantált!

Szájnyálkahártya-gyulladás ellen

A nyálkahártyák fájdalmait, valamint a pirosságot és gyulladást enyhíthetjük tollas szálfű tejfőzetével. Egy teáskanál szárított gyógynövényt öntsünk fel fél pohár forrásig hevített tejjel, és hagyjuk állni körülbelül másfél órán át. Vattapálcával óvatosan, sérülést elkerülve kenjük be a szájban lévő piros foltokat és fekélyeket a gyógyulásig.

Gyógykészítmények fajtái

Forrázat

Vízzel készített változat
A bénulás tüneteinek enyhítésére készíthet egy vízzel készített kóró (Stipa) forrázatot, és helyettesítse vele a szokásos teázást. A gyógynövény gyökereiből kell főzni, bármilyen friss vagy szárított gyökér megfelel. Egy liter forrásban lévő vízhez vegyen 4 evőkanál gyógynövény-alapanyagot. Öntse a gyökerekre a folyadékot, fedje le, és hagyja állni körülbelül 2 órán át. Fogyasztás előtt a kihűlt főzetet hígítsa fel forró vízzel.

A főzethez lehet enni egy kanál mézet vagy lekvárt, megengedett cukrot tenni a csészébe.

Tejjel készített változat
Este termoszban forró tejjel áztassa be 2 evőkanál aprított szárított szálkafűlevelet. Hagyja állni egész éjszakára, reggelre elkészül a napközbeni adag gyógyító keverékből, amellyel a pajzsmirigyet és a golyvát lehet kezelni. Szűrje le a készítményt, a folyadékot apró kortyokban igya. A megpuhult fű kiválóan alkalmas borogatásokhoz, amelyeket a nyakra, a pajzsmirigy környékére kell helyezni.

Tinktúra

Az isiász és reuma kezelésére vegyen fél-fél teáskanál szárított szálkafű-alapanyagot és gömbtövismagot, tegye egy sötét üvegedénybe, öntsön hozzá 100 ml alkoholt. Hagyja állni 3 hétig napfénytől védett helyen. Ennek az időszaknak a végén szűrje le a tinktúrát, és dörzsölje be vele a fájó ízületeket, a görcsös izmokat. További gyorsabb enyhülés érdekében cseppentsen 20 csepp tinktúrát egy pohárba, hígítsa fel 50–70 ml vízzel, és igya reggel és este étkezés után.

Ha ugyanannyi alkoholhoz nem fél, hanem egy egész teáskanál gyógynövényt vesz, a tinktúra töményebb lesz. Ezzel nemcsak reuma, hanem sclerosis multiplex esetén is lehet dörzsölgetni. Az ilyen koncentrációjú készítményt azonban nem szabad belsőleg fogyasztani.

Főzet

Tejjel
A gyógyulás felgyorsítása és a stroke utáni rehabilitációs idő lerövidítése érdekében a népi gyógyítók tejjel készített főzetet ajánlanak. Ugyanez a szer segít a bénulások kezelésében is.

Forraljon fel 2 csésze friss tejet, és tegyen bele 2 evőkanál szárított kórólevelet. Gyenge lángon főzze a keveréket kb. 15-20 percig, majd hagyja állni még egy órát. Szűrje le a főzetet, ossza a folyadékot egyenlően 2 napra, és apró kortyokban igya.

A maradék kifőtt növényi anyagot felhasználhatja borogatásokhoz és pakolásokhoz.

Vízzel
Ezt a készítményt is használhatja a bénulás vagy stroke utáni állapot enyhítésére. Vegyen egy pohár vizet, forralja fel benne a púpozott evőkanál gyógynövényt. Forralja 15 percig, majd hagyja állni egy órát. Szűrés után iható a kapott folyadék. Ha lágyítja egy kis tej hozzáadásával, mint a szokásos teát, akkor az íze kellemesebb, és a gyógyhatás is érezhetőbb. Ezt a főzetet naponta kétszer kell bevenni – reggeli és vacsora előtt.

Alkalmazási ellenjavallatok

Az allergiában szenvedő embereknek nagyon óvatosnak kell lenniük az árvalányhajjal. Nemcsak a gyógyászati készítmények e gyógynövény alapján, hanem még a szép, virágzatból álló csokor is, amelyet a belső tér díszítésére használnak, képesek asztmás rohamot kiváltani. Borogatások, pakolások és dörzsölés használata esetén az allergia bőrpírral és kiütésekkel jelentkezhet.

Terhes nőknek és szoptató anyáknak nem ajánlott az árvalányhajból készült készítmények használata, mivel nem lehet előre tudni, milyen hatást gyakorolnak a gyermekre.

Még ha a páciens nem is tartozik az allergiások közé, az árvalányhajból készült készítmények elkészítése és belsőleges fogyasztása során résen kell lennie, tökéletesen be kell tartania az ajánlott arányokat, és semmiképpen sem szabad túllépnie a koncentrációt. Ellenkező esetben mérgezés lehetséges. Tünetei: szédülés, hányinger, hasi szúró fájdalom, erős gyengeség.

Mielőtt önállóan döntene az árvalányhaj alapú készítményekkel történő kezelés megkezdéséről, beszélnie kell az orvossal, és meg kell hallgatnia az ezzel kapcsolatos ajánlásait.

Fénykép az árvalányhaj növényről